2010. március 8., hétfő

Tehetségnap az iskolánkban (Pi-Program)


Iskolánk, mint Tehetségpont március 17-én szerdán Tehetségnapot szervez, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődő tanárokat, szülőket és diákokat. 

Reggel (7.45-8.15) az iskolagyűlés keretében mutatjuk be az érdeklődő vendégeknek és gimnáziumunk diákjainak az iskolánkban folyó tehetséggondozó munkát egy prezentáció keretében "Isten nem teremt selejtet" címmel.
Délután 13.30 órai kezdettel több szekcióban mutatkoznak be mentortanáraink és a diákok (matematika - Tamás Éva és Kallós Béla, informatika - Széles Tamás, földrajz -Bartókné Dorogi Judit, kémia - Gönczy Katalin, és német nyelv - Maczinkó Szilvia)
14.00 órától két (nem szokványos) tanulmányi versenyt szervezünk: 
6-7. osztályos diákok részére angol és német nyelvű szókirakó csapatversenyt szervezünk. Részletes versenykiírás megtekinthető itt.
6-8. osztályos diákok részére Sudoku logikai versenyt szervezünk. Részletes versenykiírás megtekinthető itt.    
Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze március 12-ig e-mailben a következő címen: kallosbela@gmail.com A jelentkezésben írják meg azt is, hogy a program melyik részén szeretnének részt venni, a versenyre való jelentkezés esetén pedig a kiírásnak megfelelően a résztvevők neveit, kategóriáit és felkészítő tanárainak nevei.

Az egész nap folyamán megtekinthető a Talentumok Tehetséggondozó Programban résztvevő diákok bemutatkozó tablója az iskola aulájában.

 A rendezvény megrendezését támogatja a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány.